Magyarországon vízíjármű- és hajóbiztosítással 2012-ben, összesen 5 db Biztosító társaság foglalkozik, így a választás mindenki számára adott. A Pantaenius, az Allianz, a Groupama, a Generali, és az UNIQA Biztosítók, szolgáltatásaik és természetesen a díjaik tekintetében azonban lényeges különbségeket mutatnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy hajónk bebiztosítása során melyiket is választjuk.

Nem biztos, hogy a legolcsóbb a legjobb!

Magyarországon sajnos az a tendencia figyelhető meg, szinte az összes típusú biztosítási szerződés kiválasztásakor, hogy a legtöbb embert csak az ár, az alacsony díjak érdeklik. Legyen szó lakásbiztosításról vagy életbiztosításról, azt az szerződést kötjük meg a legnagyobb eséllyel, amelyik a legolcsóbb. Az alacsony díj valóban fontos szempont lehet, de soha ne felejtsük el, hogy pontosan miért is fizetjük mi azt a díjat: A Biztosító társaság jövőbeni szolgáltatásait vesszük igénybe, amelyek egy esetleges kár bekövetkeztekor akár nagyon komoly összegűek is lehetnek! Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a szerződés milyen kockázati elemekből áll össze, és hogy valóban minden lehetséges veszélyt lefed-e a számunkra. Ezen kívül az is fontos szempont, hogy az önrészt megfelelően állítottuk be, a tárolás során betartottuk-e a biztonsági előírásokat, és a károkra vonatkozóan legalább egyszer átolvastuk-e az adott Biztosító Szerződéses feltételeit!

Hajóbiztosítási feltételek egy helyen

Azért pedig, hogy mindenki számára egy helyen és könnyen elérhetően megtalálhatóak legyenek ezek a feltételek, most hiánytalanul összegyűjtöttük ide a pontos szerződési feltételeket! Az alábbiakban tehát Biztosítónkét csoportosítva tekintheti meg az adott társaság hajó felelősség biztosítás és hajó CASCO feltételeit, amelyeket PDF formátumban akár a saját gépére is letölthet! Reméljük, hogy segítségünkkel így a már meglévő hajóbiztosítási szerződéssel rendelkezők, illetve az érdeklődők is könnyebben megtalálják a számukra szükséges információkat!

Pantaenius

A Pantaenius egy osztrák Hajóbiztosító társaság, amelynek különlegessége, hogy a világ egész területén biztosítanak hajókat, így nálunk Magyarországon is. A Pantaenius Group már 1899 óta foglalkozik yacht biztosítással, és igen kedvező díjaikat a Balatoni hajózok is igénybe vehetik.

 Pantaenius yacht felelősség biztosítási feltételek

 Pantaenius yacht CASCO biztosítási feltételek

Allianz

Az Allianz-ot a korábbi nevén Hungária Biztosítóként mindenki ismerheti. A cégcsoport a világ 70 országában folytatja tevékenységét és hazánkban már 1986 óta folyamatosan magas színvonalon szolgálja ki ügyfeleit. Néhány éve pedig hajóbiztosítási termékét is bevezette, amelyet főleg a hazai vizeken történő hajózáshoz fejlesztettek ki.

 Allianz Vizijármű vagyonbiztosítás CASCO szerződési feltételek

 Allianz Vizijármű CASCO és felelősség biztosítás szerződési feltételek

 Allianz V715 Záradék - Rendelkezés utólagos kockázatfelmérő szemléről

 Allianz V714 Záradék - Díjvisszatérítés a kikötői állás időtartamára

 Allianz V713 Záradék - Kizárólag a teljes kárra vonatkozó fedezet

 Allianz V712 Záradék - Szállítási kockázat fedezete

 Allianz V711 Záradék - Géptörés biztosítási fedezet

 Allianz V504 Záradék - Elektronikus adatok védelme

Groupama

A Groupama-Garancia 2009-ben alakult az OTP Garancia és a Groupama Biztosító egyesülésével. A Groupama csoport több mint 100 éves múltra tekint vissza, hazánkban pedig közel 1,3 millió ügyféllel büszkélkedhet. Hajóbiztosítási terméke mind felelősség- mind pedig a CASCO kockázati elemeit is tartalmazza!

buy cialis online

 Groupama Kishajó CASCO és felelősség biztosítási feltételek

Generali

A Generali talán az egyik legrégebbi, több mint 200 éves múlttal büszkélkedő Biztosító társaság, amely Magyarországon több nagyobb állami intézmény biztonságáért is felelős. A Generali már a kezdettől fogva szívügyeként tekintett a tengeri szállításra, így a hajóbiztosítási termékük bevezetése kézenfekvő volt! online pharmacy

 Generali Általános felelősségbiztosítási feltételek

 Generali Vízi Jármű Hajó CASCO biztosítási feltételek

UNIQA

Az UNIQA a magyar piac 6. legnagyobb biztosítótársasága, amely az "új generáció biztosítójaként" pozícionálja magát. Az UNIQA Group a világ 21 országban van jelen, így a hajóbiztosítások területén elsősorban a külföldi- és a tengeri hajózás során támaszkodhatunk a Biztosító 150 éves szakértelmére.

 UNIQA Kishajók felelősség biztosítása feltételek

 UNIQA Kishajók CASCO biztosítása feltételek

.